Tökéletes legyek? Vagy elég, ha csak elég jó vagyok?
Csak a tökéletes teljesítmény az elfogadható? Nem ismer kompromisszumot a munkájában? Mi van, ha nem sikerül? Úgy érzi, csak ön lehet ilyen szerencsétlen? Esetleg, amit elvárnak öntől, az mégiscsak túlzás? Netán végül mindig is tudta, hogy úgysem fog menni, mert "ennél a cégnél ez úgyis lehetetlen"?
A fent leírt mondatok, egy folyamat lépéseinek felelnek meg. Mégpedig közös sorsunknak, amikor a bennünk gyermekkorban kialakult perfekcionizmus jelmondata a "Légy tökéletes!" eluralkodik rajtunk.
Első lépésben az adott munkahelyi kihívásnak úgy akar megfelelni, hogy hibátlan, minden részletében minőségi munkát akar csak kiadni a kezéből. Ekkor ez az ún. driver – Légy tökéletes! - dübörög a fejében és akaratlanul is erre sarkall.
De a való világban ritkán múlik kizárólag rajtunk, hogy egy összetettebb feladat eredménye megfelel-e a tökéletesség elvárásának. Hiszen a vállalatnál másokkal együtt kell működnünk, vannak szorító határidők, költségtényezők, büdzsék – csupa olyan körülmény, amely a relatív tökéletlenség felé tolja a végeredményt.
Ezért amikor az eredeti törekvése végül kudarcot vall, akkor előáll egy ún. megállító helyzet. A sikertelenség miatt nagyon rosszul érzi magát, viszont elképzelhető, hogy ezzel az érzéssel magára marad. Azaz pl. a kollégája továbbra is láthatóan jól van, mitöbb' nem is érti, hogy ön miért is feszült?
Erre a helyzetre aztán öntudatlanul kétféle módon reagálhatunk. Az egyik verzióban kialakul az ún. hibáztató helyzet. Ráébredhet, hogy valójában ön mindent megtett! Úgy érzi, ön nem hibás, csakis mindenki más! Megveti immár a kollégáját; önnel ellentétben őt haszontalan, lusta, agyalágyult embernek látja már.
Másik folytatásként éppenséggel benne marad a kudarcos, rossz érzésében. De már úgy gondolja, hogy a kollégájával együtt is "csak kettővel többen vannak", "önökkel sincs a cég kisegítve". Ez az ún. kétségbejtő helyzet, a "pokol kapuja".
Ezt történetet a tranzakcióanalízisben ún. mini sorskönyvnek hívjuk. Gyorsan, szinte észrevétlen fut le a folyamat. Adott helyzetre alkalmazunk a szüleink hatására egy gyermekkorban kialakított stratégiát, hiszen ők mutatták meg nekünk, hogy hogyan is kell valamit rendesen megcsinálni. Hányszor hallottuk, hogy "Dolgozni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!".
Hogyan és hol lehet ebből a történetből kilépni? Ott, ahol rádöbbenünk, tudatosodunk azzal kapcsolatban, hogy milyen automatikus folyamatban vagyunk és mindig vannak alternatív döntési lehetőségeink. Például a tökéletességre törekvés jó alternatívája lehet az "elég jó" beengedése a mindennapjainkba.
Avagy amikor egy adott helyzetben azt érzi, hogy "más a hibás", akkor ezt érdemes górcső alá venni és feltenni a kérdést, hogy vajon egy külső szemlélő is így gondolná ezt?
Ha szeretné a perfekcionizmusát átkeretezni és megtanulni az "elég jó" hozzáállást, akkor keressen meg!