Találkozás negyed évszázaddal később - életközép

A képen: egy tapasztalt ex-ügyvezető igazgató kávézik egy sokat megélt ex-kereskedelmi igazgatóval. Két arc, őszinte mosolyok. Egy üdítő találkozás majd negyed évszázad után. Őszinte rácsodálkozással indulunk, hogy "de hiszen mi utoljára a múlt évezredben találkoztunk". Jé, tényleg.

Gyors számvetés, néhány mondatban meséljük a történetünket. Azt a 25 évet, amely elején még mindketten a P&G értékesítői voltunk, szülőkké váltunk és elhagytuk az anyahajót nem sokkal később.

Bejártunk kacskaringós pályaíveket, családban felneveltünk egy-egy sikeres gyermeket, felelős vezetőkké váltunk, más piacok, más vállalatok, de valós karrierek végén egy nap arra ébredtünk: "nagyjából minden a helyén...", nomeg' "valami van, de mégsem az igazi". Mindketten meghoztuk a saját – mások szemszögéből pláne - "bátor és irigylésre méltó" döntését, kiugrottunk. Majd az Élet kacskaringós kifürkészhetetlen útjain egyszer csak ott ülünk egymással szemben, egy borús novemberi délelőtt a kávézóban.

Judit néhány napja készített egy kérdőívet, amelyben olyan kitöltőket keresett, akik alkotói szabadságra mentek. Nálam ez abszolút stimmelt, csak a kevésbé szokványos véget ért: cégből kilépés lett belőle. Kedvesen felajánlotta, hogy kávézzunk egyet és meséljek róla, hogy:

• miként jutottam erre az elhatározásra, mi volt a motivációm?
• milyen lépésekben készítettem elő az alkotói szabadságot?
• milyen terveim voltak, mivel töltöttem el az időt?
• milyen nem várt történetekbe kerültem bele?
• miként fogadta a szűkebb és a tágabb környezetem ezt a döntésemet?
• hogyan vezetett mindez a távozásomhoz?
• mi az, amire számítottam és mi az, amire még véletlenül sem?
• mit csinálnék másképp, ha visszamehetnék az időben?

Én pedig csak ülök és mesélek. Élvezem, hogy végre én mesélhetek magamról, én kapok remek nyitott kérdéseket, empatikus figyelmet, őszinte érdeklődést.

Aztán elkalandozunk, szóba kerül az Élet második fele, a közös sorsunk, a racionalitás és az érzéseink ellentmondásai, a szív és agy közötti leghosszabb utunk, a lélekben örökké fiatalságunk, az elakadásaink feldolgozása, az utazás felerősödő fontossága a megérkezés célirányosságával szemben.

Arról, hogy mennyi az elég, mi is a feladatunk még, mik a terveink és ezekkel mennyire vagyunk komfortosak. Hogy milyen sokat ad, ha megtanulunk elengedni, hogy a BKV-n is tökéletesen lehet közlekedni, ha hasznosan töltjük közben az időt. Hogy lassan nagyszülővé érünk és ez mennyire más már, mint amikor idomított, előfeszített harcosok voltunk a tigris típusú multi katonájaként.

A "kiről mit tudunk" témát hamar kimerítjük, mert a közös ismerőseink nem voltak tagjai közös metszetünk belső körének. De ott ül két úton lévő, sokat megélt és még több mindenre nyitott, kíváncsian váró és érte aktívan tenni akaró ember. Sokat kapok, töltődöm, megélem. Másfél óra, aminek minden perce megérte.