Racionalitás kontra érzelmek
Racionalitás vagy érzelmek? Ész vagy szív? Az üzleti élet nem "anyámasszony katonájának" való? Népszerű az a nézet, amely a szervezetekben a racionalitás elsőbbségét hirdeti az érzelmekkel szemben. Ez a gyakorlatban számtalan formában valósul meg, mint például a büdzsé tervezés, a 3-5 éves stratégiai tervek, az erőforrás allokációk stb.
Ezzel szemben a humán tényező, a munkavállalók, a vezetők érzelmei mintha másodlagosak lennének. Ráadásul a valós, megélt érzelmeket sokszor a gyengeség jeleként kódolják és ezért – a megszégyenüléstől félve – tiltás alá kerülnek.
Meggyőző nézet, hogy egy jól felépített vízió, az ennek alárendelt stratégiák és azok megvalósítására kidolgozott akciótervek megfelelő büdzsével alátámasztva egy adott piaci környezetben kulcsot jelentenek a sikerhez. Nagyjából ebben a keretben dolgozunk vezetőként, az előrehaladást vizsgáljuk időről időre és az eltérésre születnek a "gap" analízisek, valamint a "corrective action plan"-ek.
Mert "a leghosszabb út az agytól a szívig tart." Ezt egy jezsuita lelkigyakorlaton hallottam és valóban – nekem több, mint 50 évembe telt, mire ezt elkezdtem megérteni és megérezni.
Életünk nem más, mint egymást követő énállapotok sorozata. Egy-egy adott énállapotban éppen valamit érzünk, s persze gondolunk és közben cselekszünk is. Tehát minden pillanatban jellemez minket egy érzelem, csakúgy, mint a gondolatunk. De a "kisfiúk nem sírnak" törvénye hamar véremmé vált, a kapcsolódó szégyen gyorsan felszárította feszültségoldó könnyeim.
A feminin energiáinkból táplálkozik a gondoskodás, a törődés képessége. Ez a szívünk megközelítése, az attitűd érzelem központú. Szépen kifejezi az "otthon melege", a "nagy a szoknyája, mindent eltakar". Ideális esetben feltétlen elfogadást jelent. Túlzásba esve pátyolgatjuk, elkényeztetjük, "túlgondoskodjuk" a kollégát, családtagot, gyermekünket.
A maszkulin energiáink megnyilvánulási terepe inkább a strukturálás, a keretek adása, a finom kihívások felállítása, a komfortzóna elhagyásának ösztönzése. Szép példája az "úgy szeretlek apám, mint az emberek a sót" népmeséje, amely a szívnek idegen, de a racionalitás oldaláról egy abszolút logikus magyarázat és megközelítés. A racionális eset túltolása dominanciához, leuraláshoz vezet.
Coachként nekem a strukturálás, a direkt beavatkozás, a kérdésekkel vezetés olyan kompetenciám volt kezdetben, amelyet vezetői múltamból hoztam magammal. Amelyik ügyfelemnek pont az "apafigura" kellett az előre jutáshoz, a változáshoz, az remekül haladt a témájában.
Mostanában ismerem meg a másik oldalam. Érzelmeim felszabadítása, a saját narratívám feldolgozás és a múltam elfogadása megnyitotta az utamat az ügyfeleim történetének emocionális oldalához.
Amikor egy szervezetben a vezetőség túltolja a racionalitást, elhanyagolja az érzelmeket, akkor ott előbb vagy utóbb felborul az egyensúly. Amikor a HR-ből eltűnik a humán és megmarad az erőforrás menedzsment, akkor ennek is lesznek a következményei. Ön tapasztalt már ilyet?