Önismereti út - amikor nem tudsz örülni, pedig...

Ön tud örülni? Van egyáltalán "engedélye" az örömre? Milyen mintákat hozott magával az öröm megéléséről?

A szerencsések nem is értik ezeket a kérdéseket. A Fortuna kegyeltjeinek gondolom őket, mert gyermekkorukban a referencia személyektől nem kaptak olyan megoldási stratégiákat, amelyek egyenesen tiltották akár a pillanatnyi boldogság kimutatását is. Nem kaptak olyan szabályt, mely szerint oké lehetsz, amíg belesimulsz a közegbe, nem vagy harsány, hiszen az "Élet nem habostorta!", "Nálunk nem szokás különbözni másoktól!".

A felszíni jegyeket a viselkedésen lehet megfigyelni. Ha valaki helyzetét irigylésre méltónak látod, te szívesen cserélnél vele, de az illető arca mégis olyan, mintha citromba harapott volna, csak a kapcsolódó problémákat látja, akkor kezdhetsz gyanakodni.

Mélyebb elemzésben megjelenhet a tökéletességre törekvés mindenáron, vagy a másoknak kényszeres örömszerzés szándéka, a magát alárendelő, örömteli helyzetekben is visszahúzódó személyiség.

Tovább kutatva a múltjában, például a szülők személyében megjelenhet egy szigorú, érzelmeit elfojtó és ultraracionális apa (vagy anya) magasra tett mércékkel, aki csak nyugalomra és csendre vágyott minden körülmények között és fegyelmezettséget követelt meg gyermekétől.

Adott egy férfi, aki DISC szerint egyrészt Gondoskodó (C "kék") és majdnem olyan gyakran Iniciatív (I "sárga") jegyeket mutat. Mérnök apjától gyermekként kereteket, szabályokat, komplex rendszereket kapott. Könyvelő anyukája viszont élte (volna) ezerrel rövidre sikerült életét. Az ő gyakori hangulatingadozása, harsány öröme és mindent betöltő szomorúsága hősünket anno egyszerre vonzotta és riasztotta, így óvatossá tette.

Apjától megkapta a Légy tökéletes drivert úgy, hogy amikor pl. önállóan tevékenykedett a ház körül, apja rendszeresen kikapta a kezéből az aktuális szerszámot és már jött is az ismerős mondat: "Hagyd, majd én..." vagy "Megmutatom, hogyan kell rendesen...". Hibázásra esélye sem volt, az iskolában az alap elvárás a jeles volt.

Anyja meghatározó mintája viszont a Szerezz örömet volt, amellyel elárasztotta a fiát. Az ő korai halála óta senki nem tudta pótolni azt az odaadó, önfeláldozó "majom" szeretet..., Emberünk már kételkedik is benne, hogy volt-e egyáltalán joga ilyesfajta önzetlenségből fakadó örömre.

Ebben a kettősségben élte eddig életét: apja családjából kilógott mérsékelt szertelensége miatt, anyja családjában pedig eminens, stréber mivolta miatt gyakran került a tréfák kereszttüzébe, amiből aztán egyfajta önállóságot, magányos harcos szerepet alakított ki magának.

Most, az ötvenen túl az önismereti útját járja és rádöbbent; nem tud örülni a dolgoknak, megkérdőjelezi, hogy van-e joga valami jót kapnia, nem kellene-e ezekről lemondania és inkább szeretett fiának továbbadnia?

Most tudatosult benne, hogy egyfajta tiltás alatt áll az örömre való képessége. Ennek feldolgozását elkezdte, mert Ultrarövid terápiás konzulens képzésre jár, ahol ezt egy gyakorló beszélgetésbe kliensként bevitte.

A története folytatódik...