Ki (nem) rúgás helyett - tudatos B terv

Fel lehet-e készülni arra, hogy minden munkaviszony egyszer véget ér – és sokszor akaratunk ellenére? Meg lehet úszni a gyász fázisait, amikor az elválás végül bekövetkezik? Vége van ilyenkor mindennek? Vagy elodázhatjuk, tehetünk ellene?

A saját történetem ad egy választ, amely egyfajta megelőző manőver. Hiszen 49 évesen egy sokszorosan fájdalmas dilemmában találtam magam – illetve állt bennem össze a kép, hogy ez bizony "most múlik, pontosan".

Megértettem, hogy megérkeztem az Élet B oldalára, dolgoztam egy piacvezető FMCG cégnél, legfiatalabb kollégáim már egy generációt képviseltek a fiammal. Lassan a sztoriban "legenda", illetve "őskövület" lettem.

Azon nyáron, az értékelő beszélgetésen a főnököm megkérdezte, hogy a karrieremnek mi lehetne a következő lépése. Én megfordítottam a kérdést, hogy ő mit lát? Válasza az volt, hogy "egyszer úgyis én afféle coach, tréner leszek", de addig mit tegyünk? Akkor szerződtünk, hogy a cég támogatja nagylelkűen a "B" tervem kiépítését és én pedig szállítom a büdzsét, vezetem a csapatom a legjobb tudásom szerint, eredményesen. "Úgy is lett" - még majdnem négy évig tartott a közös történetünk.

De még nekem is, ezzel az előkészülettel, külső támogatással újabb két évbe telt, mire el tudtam engedni a céget és hálásan, de ma már túl vagyok rajta... Hiszen 30 év napi rutinja, a hóvégi sms biztonsága, az "e-maileket kapok, tehát fontos vagyok", a "cégautóval gurulok a mélygarázsba és haza", "mert megérdemlem" ment a levesbe. Ráadásul szeretetnek kódoltam azt, ami később talminak bizonyult és megélhettem a "világűr magányát".

"Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni". Én is megjártam az önismereti mélységem, megértettem az elakadásom és megtanultam elengedni mindazt, amit el kellett ahhoz, hogy lezárjam karrierem utolsó, gazdag és sikeres, 17 évesre nyúlt fejezetét.

Választhattam volna azt is, hogy próbálok alkalmazkodni, megteremteni azokat a kereteket, amelyek lehetővé teszik a megtartásom. De ehhez fel kellett volna adnom a saját értékeimből, nem keveset. Például azt, hogy ragaszkodom a szakmai érveléseimhez, engem csak tényekkel és/vagy tudománnyal lehet meggyőzni.

Vagy ahhoz, hogy a fair share (jutányos részesedés) egy olyan elv, amely alapján a saját csapatomnak megfelelő részt kell kapnia büdzséből, más csapatok kapacitásából. Utolsó példaként hozom a hosszútávú fejlődést szolgáló stratégia fontosságát, a hóvégi zárás rövidtávú érdekével szemben – azaz "nem eszem meg az aranytojást tojó tyúkot".

Viszont, ha alkalmazkodtam volna, akkor szembe megyek a belső meggyőződéseimmel és értékeimmel, a kognitív disszonancia állapotába kerülök és törik a gerincem: "sakk-matt" a fentiek miatt...

Ma már járom az új utam és részben megtapasztaltam, részben megtanultam azokat az elemeket, amellyel az utamat könnyebbé és hatékonyabbá is tehetném akár... Ráadásul ebből (is) élek, így ebben is segítek...