Függő viszonyban vezetővel, vállalattal - a szimbiotikus kapcsolat

Ha tehetetlennek érzi magát, szokott-e a "vezetőkre", a HR-re, a cégközpontra, a külső körülményekre mutogatni? Söpört-e már problémát a szőnyeg alá, várva, hogy "majd valahogy megoldódik"? Nyugtatta-e kollégáját, hogy "á, nem is olyan nagy a baj"? Hallotta-e már krízisben, hogy "folytassuk emberek, nincs itt semmi látnivaló"?

Ezek tipikus munkahelyi példái az ún. félreismerésnek. Annak a viselkedésnek, amely során egy adott probléma megoldása szempontjából lényeges információt, körülményt szándékosan figyelmen kívül hagyunk.

A félreismerés szintjei, amikor tagadjuk a probléma...:

• létezését. Pl. a hanyatló mérőszámokat figyelmen kívül hagyjuk, egy tetszetős elmélettel tagadjuk a krízishelyzet meglétét.
• jelentőségét. Pl. a romló KPI-okat csak átmeneti zavarnak állítjuk be, "ne csináljunk elefántot a bolhából" jellegű kommentekkel.
• kezelhetőségét általában. Pl. a "rosszabbodó gazdasági/háborús helyzetre", a "kontinentális bajokra" mutogatunk, mintegy feltételezve, hogy csak ezek változása hozhat javulást.
• kezelésére való személyes alkalmasságunkat. Pl. "ki vagyok én, hogy ezt befolyásoljam", "meghaladja a hatáskörömet" stb.

De miért teszünk így? Mert valahol a mélyben arra vágyunk, hogy valaki vagy valakik megoldják helyettünk ezt a helyzetet; így nem kell erőfeszítést tennünk a megoldásért, vagy megváltoznunk azért, hogy a saját képességeink fejlődjenek. Esetleg várjuk a csodát, mint gyermekkorunkban a mágikus jótündért (pl.).

Ezáltal függésbe kerülünk egy olyan személytől, szervezettől, csoporttól, aki majd -várakozásaink szerint-, gondoskodik rólunk. Eldönti helyettünk, hogy mi a helyes és a helytelen, illetve megmondja, hogy mit kell tennünk azért, hogy jobb legyen.

Ezt a fajta kapcsolódást vezetőhöz, céghez, politikai párthoz stb. szimbiotikus kapcsolatnak hívjuk. Ilyenkor a felnőtt cselekvést kiszervezzük egy-egy tekintélyszemélynek, rábízva magunkat és a sorsunkat is.

Mert könnyebb elfogadni a sokszor látszólagos gondoskodást és átadni az irányítást bizonyos helyzetekben, mint gondolkodni és aktívan cselekedni. Ugyanúgy, mint gyermekkorunkban, amikor a szülőnek ki voltunk szolgáltatva, a túlélésünk érdekében az ő felnőtt jelenlétére támaszkodtunk.

Megoldást az jelenti, amikor első lépésben magunk végezzük el a helyzet kiértékelését. Aztán összegyűjtjük a megoldási alternatíváinkat, ideértve a saját magunk által kivitelezhető és az egyébként megvalósítható akciókat is.

Ezután erőforrás leltárt veszünk fel tudatosan, mely alapján látható már, hogy mely alternatíva / alternatívák kivitelezhetőek, illetve milyen változási, változtatási, illetve támogatási igényünk van az adott szituációban. Végül ezek alapján felnőtt döntést hozunk, akciótervet állítunk fel időkerethez kötve és cselekszünk. Autonóm módon, felnőtt munkavállalóként.

Szeretné fejleszteni az autonómiáját a munkahelyén? Beszéljünk róla, keressen meg!