Ember tervez - Isten végez - 3 év után

3 éve hagytam ott a céges autót, a vezetői széket, a "háromországos HUB-ot", a meetingek és zónalátogatások világát. Léptem.

3 évvel ezelőtt volt egy erős vízióm, mely szerint 3 év múlva már csak ülök az irodámban és napi 3-4 ügyfelet fogadok coaching üléseken. A fennmaradó időben képzem magam, olvasok sokat, karbantartom a formámat és értelmes, mitöbb' "értelmiségi" életet élek.

Jelentem semmi nem lett így teljesen; de ami lett végül, azt egyre jobban megszeretem.

Nincs még irodám, mert ugyan lakásunk akadna, de költség szempontból még jobban megéri kiadni. Ráadásul 6 éve, a COVID alatt – akkor kényszerből – a coach képzést online kaptam meg, online gyakoroltam és folytattam le első üléseimet. Hozzászoktam én is és az ügyfeleim többsége is. Kevesebb a töltelék idő, könnyebb a naptárba illeszteni és megtanultam az érzelmeket, az egyes gesztusokat képernyőről is észlelni.

Az eleinte üres naptáram feltöltésére jó ötlet volt akkor egyetemi óraadást vállalni. A "harcedzett vállalati veteránra" mindig volt és újfent megint van szükség, hát bele is vágtam. Ráadásként tanulhatok egy korosztályról, együtt gondolkodva a világ dolgairól, formálva a kritikus hozzáállásukat, segítve őket a nagybetűs élet küszöbére megérkezni.

A másik időkitöltő tevékenységem kezdetben az önkéntesség volt, amelyet a teljes önállósodás küszöbére érve abbahagytam. Most viszont újra elindultam, mert a sűrűsödő naptáramban megtaláltam azt az ügyet, amellyel mentorként és vállalati kapcsolattartóként segíthetek: a megváltozott munkaképességű munkavállalók felkészítését és elhelyezkedését.

Ösztönösen jól éreztem magam mindig a vállalati tréningek és workshopok világában – mellékesként belsős tréner voltam már a múlt század végén is. A persolog DISC tréningje egy kész eszközt adott az újra induláshoz, a workshopok pedig a régi kedvencem aktivitásomat, a közös gondolkozást serkentő értekezlet-vezetést csempészik vissza a mindennapjaimba – persze jóval szabadabb keretekben.

De, amiből a leginkább épülök, az a folyamatos önismereti utazás, a haladásom önmagam megértésében, elfogadásában és megszeretésében. A kaland folytatódik. A racionális elméletek és a kognitív megközelítések után új kihívást jelent az érzelmek világa, amely elvezet minket a beragadt energiáinkhoz és végül kioldhatja a múlt máig ható történéseit.

Ezen az úton haladva érzem, hogy lassacskán béke költözik belém, elengedés és elfogadás. Stratégiai nyugalom és befogadó jelenlét, mert most erre van szükségem... Végül is megérkezem az eredeti vízióm mély lényegéhez...