Betöltöttem az 52 éves kort. Itt az élet "B" oldalán is folyamatosan kűzdök a kihívásokkal. Az egyikről sajnos genetikám "gondoskodott" - élethosszig tartó harcot kell folytatnom a fölös kilók ellen. Az "Élet 100 kiló alatt? - Igen!" rovatban erről tervezek különböző, inspirációként ható cikkekkel megjelenni. 

Inspiráló tapasztalatok tőlem - de csak a te saját felelősségedre!

Az itt leírt tapasztalataim inspirálóak lehetnek, de természetesen fel kell hívjam tisztelt Olvasóm a figyelmed, hogy ami nekem működött az másnak egyáltalán nem garantált! Másrészt az orvosi konzultáció, a dietetikus szakember, a személyi edző igénybevétele mind mind ajánlott lehet! Az én esetem csak arra jó példa, hogy a probléma kimondása, elfogadása, tudatosítása és a mérlegelés utáni megfelelő döntések elvezethetnek oda, hogy egy ilyen "turáni átokkal" is lehet jól karbantartottan együtt élni 😊...

Már gyermek koromban kissé duci, nem sportos alkatú, átlagosan alacsony fiú voltam - bár a "nincs férfi 100 kiló alatt" nem volt a szülői intelmek között. Jó tanuló, de a bizonyítványomban néha ott éktelenkedett "az a" testnevelés 3-as... Apukám nálam a sakkozást forszírozta sportként - bár esténként kis kocogással póbálta valaha volt vékony, futóatléta termetét visszanyerni. Anyukám pedig úgy szeretett, ahogy voltam (elfogadott, oké voltam) és nagyon jól főzött. Végül a tesitanáraim pedig hol így, hol úgy álltak nem szálfa termetemhez ... - íme a Szülők és a szülői figurák szerepe az én alakulásában.

Az egyetemen vizsgaidőszakban rendszeresen híztam - nálam a stressz csökkentésének eszköze az evés, de utána némi odafigyeléssel és futással újra karban tudtam tartani magam. Viszont az első vállalati munkahelyemen elkezdtek feljönni rám a kilók; az elmúlt évszázad búcsúztatójára már megvolt bennem az a bizonyos "egységnyi Férfi"...

Még volt visszaút, de miután megszületett gyermekem rossz eszközt választottam a súlyom megtartására; kizárólag cukros gyümölcs joghurt ebédekkel (mert "a joghurt és a gyümölcs is egészséges...") és heti 2-3 edzéssel tűzdelt "diéta" hatására szépen kialakult egyfajta inzulin rezisztenciám. Betöltöttem a 40-et és vigasztaltam magam; "hiszen már lassabb az anyagcserém", meg "a pénz meg csak úgy jött, mint a zsír rá a húsra"... - sztereotip megközelítések, tipikus felmentő mondatok elkerülendő a szembenézésem a rideg valósággal... - felmentő igazságokkal tele vagyunk; mely szerint például a dietetikus, a szakorvos, az edző mind "kerülendő", mert a valósággal való szembenézésre ösztönözhet...

Már 44 voltam, amikor egy kollégám 3 hónap alatt látványos fogyásba kezdett; először a "könnyű neki, harminc körül még ment ez nekem is" válasszal nyitottam; de a szinte napi, vizuális változás hatására végül szembenéztem a démonommal és a "Te hogy' csinálod?" bátor és egyben igen nehéz kérdéssel átléptem a saját határaimat - kimondtam azt, hogy problémám van. A "titka" egy a zsírégetésről, a szervezet szénhidrát háztartásáról szóló kis pdf kiadvány volt testépítőknek.

A recept lényege, hogy a megfelelő (alacsony glikémiás indexű) ételekkel alacsonyan kell tartanom a vércukor szintem folyamatosan; ráadásul el kell kerülni a falási rohamokat indukáló nagyobb kilengéseket... Elfogadtam, hogy eddig nem így étkeztem (lásd jó cukros, gyümölcsös joghurtok); tudatosítottam, hogy min kellett változtatnom (szinte mindenen), meghoztam a döntést, hogy feladom a jól bevált játszmát, mely szerint tudatomtól független tényezőkre, így a koromra, az örökölt genetikámra, a munkahelyi stresszre fogom a folyamatos súlygyarapodásom és szembe nézek a démonommal; ez a gyermekkori stratégiám, mely szerint az evés jó feszültség-csökkentő hatású felnőttként kontraproduktív. És megváltoztam...

Könnyű happy end? Az nincs - mert a változást könnyebb elérni, mint az elért kedvezőbb állapotot megtartani. Az elmúlt hat évben reggeli rutinommá vált a randi a mérleggel, a súlyom feljegyzése a naptárba. Lett okosórám, használok napi kalóriamérleg felállítására applikációt, lassan elérem a 10.000 km-et a futó appban és minden évem diétával indul... Mégis van eredmény; sokat tanulok a testem működéséről, az orvosi leleteim jók, a kondícióm megfelelő, a napi sport az életem (mániákus?) része lett.