Anyagi felkészülés az Élet második felére

"Az életed délutánján így eljön az idő arra, hogy elkezdd szisztematikusan engedni, hogy lebomoljon mindaz, amit délelőtt szisztematikusan felépítettél. Hogy lépésről lépésre, szerepről szerepre fellazítsd az összes egó-azonosulásodat. A délután tehát a pihenés, a reflexió, a visszatekintés, az önmagunkba való elmélyülés és mindazon dolgok elengedésének az ideje, amik már igazából nem szükségesek." (Dr. Buda László: Mit üzen az életed)

Egyik ülésünkön ügyfelem behozta a céges világból kilépéshez kapcsolódó félelmeit. Az egyik meghatározó aggodalma így szólt: "Mi lesz, ha nem fogok tudni mostantól már megtakarítani?".

Emlékszem, a multiban dolgozva, adott divízió magyarországi vezetőjeként anno én is megszoktam az anyagi jóllétet. Céges autó, kütyük, saját iroda stb. A remek, kompetens csapattal, folyamatosan fejlődő szervezetben jöttek is rendre az eredmények és a vele járó bónuszok.

Én magam is szembenéztem ügyfelem mumusával már, így tálcán kínáltam neki saját megoldásaimat – tetszőleges felhasználásra:

1. Már alkalmazottként elkezdtem passzív jövedelmet építeni. Összeraktam egy kiegyensúlyozott értékpapír portfóliót, amely egyrészt az inflációt kissé meghaladva teljesít, másrészt remek hátteret ad a váratlan kiadásokra.
2. A családban maradtunk a magunk korábbi keretei között, nem kellett a még nagyobb ház, a még több szoba, a nagyobb autó stb. ... Inkább "földrajzilag" diverzifikáltuk a kiadható ingatlanjainkat. Ezek adnak passzív jövedelmi puffert a rosszabb hónapokra.
3. Minden hó végén zárom pénzügyileg is a hónapot. Van egy táblázatom, ahol az anyagi forrásaink pillanatnyi értékét vezetem, összevetve az előző havi zárással, tudatosítva a változást és a hosszabb távú tendenciákat.
4. Van egy másik táblázatom is, amelyben optimista, közepesen kedvező, legrosszabb verziókat számolok előre a nyugdíjig – jelenértéken (és igen, számolok a 65 éves jelenlegi és a 70 éves "fenyegető" korhatár verzióval is).
5. Tapasztalatom és számításaim szerint alkalmazottként sok olyan kiadásom volt pluszban, amelyek most nincsenek (mint pl. napi étkezés a céges kantinban). Ezekre sem kell megkeresni a rávalót...
6. Tudatosabb lettem (és persze az időm is több) a beszerzési döntéseimben. Ez egy-egy ruhadarab árától, az utazások megtervezéséig, akár egy újabb autó megvásárlása esetén szintén rengeteg felesleges kiadástól kímél meg. Ezeket az összegeket pedig szintén nem kell megkeresni.
7. A havi zárásoknál (a források záró egyenlege – a nyitó egyenlege = költés) addig nem nyugszom, amíg az adott havi esetleges kilengések okát meg nem értem, a tanulságot le nem vonom. Nem az egyszeri túlfutás fáj, hanem az, ha megismétlődhet.

Hogy az én spórolós történetemben hol a boldogság? Ott, hogy mindenre jut elég, amire kell... De az autonómia, a saját terveim megvalósítása kárpótol. Ráadásul nem is kell a mentális jóllétem helyrebillentése céljából arra az évente egyszer-kétszer elengedhetetlen "végre utazunk"-ra gyűjtenem... Hiszed, vagy sem?

Záró történetem: a rendszerváltáskor egy balatoni benzinkútnál tankoltam a kis Polskimat. Egy vadiúj BMW, elegáns tulajával épp' együtt indultunk meg a fizetős WC felé, ahol az előtérbe lépés előtt kellett fizetni 5 Ft-ot. Én előre engedtem őt, megvártam amíg kijött. 

Kilépett és becsukta az ajtót, erre én elővettem az újabb 5 Ft-ot. Mire ő rám nézett és megkérdezte: Te is ide vártál? Akkor miért nem jöttél be velem együtt az előtérbe, felezhettünk volna az 5 Ft-on! Ott és akkor megértettem, hogy a pénzügyi pozícióm fejlődésének egyik fele a bevétel növelése, de másik meghatározó eleme a kiadás!